Mert a Zoot Woman aranyos, kedves, jószívű, jófej, egy nappal a hivatalos megjelenés előtt feltette myspace-ére a teljes új lemezét, úgy ahogy van. Meghallgattam, eddig 6x. Mint minden általam nagyon várt dologtól, ettől is tartottam picit, mert ilyen nagy várakozás általában nagy csalódással végződik, és bár a korábbi rádiós szösszenet megnyugtatott némileg, hogy nem lesz itt baj, és vele a lemez kb. felét már meg is ismertem és megkedveltem, szóval innen nagyon elrontani nem lehetett, de azért az a biztos, ami biztos. És fülig érő szájjal írom, hogy nem okoztak csalódást, sőt. Imádom.
01. Just A Friend Of Mine
A lemezt elég in medias res kezdik ezzel a dallal. Kellemes kis ráhangoló, annyira nem tipikus Zoot-os dal, bár egy-két jellegzetesség ebben is van. Tetszik a vége felé a bepörgetős rész. /3/
02. Lonely By Your Side
Már első hallgatáskor felkaptam rá a fejem. A vokál a legerősebb pontja, főleg a refrén. Sodor és sodor és sodor. A belépő gitár 1:1 New Order-re jellemző szomorkás pengetés, de nem arcátlan nyúlás. Ez már inkább Zoot-osabb zene, benne a Mr. Price-ra jellemző tikk-takk-hangzással. Énekelteti magát, ha koncerten nem lesz, morc leszek. Az elején a söprögető hang fülessel poén. :) Szépen kitisztíccsa a hallójáratokat a csodaszépen elénekelt refrénnek. :P A "Witness" mellett a másik dal, amit 10000%-osan abszolút kedvencem lett. /5*/
03. More Than Ever
Amint kiteljesedik a dal hangzása, belép minden hangszer, egy nagyon jó szám. Tetszenek a vibráló effektek, a tipikus 80's felépítés, és persze most is, mint mindig, Johnny Blake és hangja gondoskodik róla, hogy minden egyes énekszavát elhigyje az ember. A belassult rész annyira nem tetszik, amit viszont utána összeszerkesztettek az urak, nah igen, ott az ember már nehezen marad a hátsóján, legszívesebben táncra perdülne. A végén a torzított "More Than Ever" tiszta NEO. :) /4/
04. Saturation
Ő egy régi ismerős, jó pár hete-hónapjra már hallgatható volt az együttes myspace-én. Akkor rögtön nagyon rákaptam. Tipikus Zoot-Stuart. Önismétlés is egyben kismilliomodjára, de annyira eltalálják ezt a hangot, feelinget, hogy nem tudom megunni. Minden kis puttyogásban, püttyögésben ott van a Zoot-hatás, és kb. ezer zene közül ki lehet szúrni, hogy ez ZW. Lépcsőzetesen építik fel, ahogy azt kell. A vokál itt kicsit semlegesnek tűnik nekem, talán túlságosan is háttérbe szorították. Mint az album része, talán túl hosszúra hagyták, de lehet csak a megszokás miatt érzem így. A szokásos belassulunk-elhalkulunk-majd felpörgetünk és robbanunk hatásfokozás ötös, koncerten szépen lehet rá visítani. :P /5/
05. Take You Higher
Lassú dal. A nemrég belinkelt rádióműsort zárták ezzel a számmal, és meg mertem volna esküdni rá, hogy a lemezt is ez fogja lezárni. Nem, ide került középre. Végülis nem rossz ez itt. Nekem kicsit cincogós, de lehet csak így egy elég rossz fülhallgatón át az. Szépen hömpölyög végig, viszi maga előtt a feszültséget, majd csúcs és viszonylag lassú levezetés. Nem lepne meg, ha legalább az elejét betennék koncertre, mert felvezetőnek nagyon hangulatos, it takes you higher.
06. Witness
Ami kis feszültség összegyűlt a "Take You Higher"-ben, az itt kitombolja magát kamatostól. ÁÁÁÁÁÁÁÁ! WÁÁÁÁÁÁÁ! UUUUUUUUUUH! MMMMMMMMMMM! IMÁDOM! Számomra határozottan ez az a dal, amiért már meg kellett születnie ennek az albumnak. További ódákat inkább nem zengek róla, azt már megtettem korábban. A véleményem továbbra is fenntartom, ez egy tökéletes ZENE, első hangjától az utolsóig, egyszerűen szerelmes vagyok, de nagyon-nagyon. /5*/
07. Lust Forever
Őőőő, mit keres itt egy Muse-szám?! (https://www.youtube.com/watch?v=Xsp3_a-PMTw) A "Witness"-hez hasonlóan keményen, durván indít, és kb. a 2. versszaknál rá is jöttem, hogy ez még mindig a ZW. Johnny hangja torzított, jól áll neki ez is, és most nem finomít semmit, a zenével együtt üt. Megjelenik egy újabb tipikus Zoot-jegy, az ismétlés: ever...ever...ever...ever... Nem bánnám élőben, de szerintem ez kimarad. /4/
08. Memory
Kraftwerk-es indítás. Van benne egy kis Pink Floyd is, de valamiért inkább Depeche Mode "More Than A Party" az egész. Kezdeti Zoot, gyors ütemmel (pa-pa-pamm, pa-pa-pamm), régi stílusú Johnny-val. Vállalható dal, bár csak ezt, nem hiszem, hogy bármikor elővenném, hogy csak ezt akarom hallgatni, de a lemez hallgatása közben semmiképp sem ugranám át. Nem várom élőben, bár a végén a dobolás, csörömp lehet jó alapot adna egy rendes hajrázásnak. Valamiért nagyon illene egy autóreklámba, szerintem. /4,/
09. We Won't Break
Eeeeee-eeeeeee. Ez már ki is jött maxiként, klip is van hozzá (https://www.youtube.com/watch?v=5dPHSxF0VNw). Maga a zene tetszik, nem tudom megunni, pedig sokszor hallottam már, a klip viszont nem annyira jött be. Véééégre hallom a jellegzetes Zoot-pulzálást és gitárjátékot. Koncertalap. Pár finom hangban különbözik attól, amit már megszoktam (főleg az élő verziót nyúztam), fel is kaptam rá a buksim, még mindig tud újat mutatni. /4'/
(Belinkelem az élő verziót, mert egyrészt önmagában jobb, 'dúsabb', mint a steril lemezen, másrészt az introként felhasznált "Nobody Knows (Part 2)"-val egyszerűen behalás, és nagyon remélem, hogy ez az új tour-on nem fog változni.)
10. Things Are What They Used To Be
Címadó dal. Szigorú nyitással, kicsit Ladytron. Megint a dobos tikk-takk, a lépcsős felépítés, megint hömpölyös saját maga előtt a dal, Johnny pedig ismét az ember a gépek között. Stuart vaze, hányszor sütöd még el ugyanazt, és megunhatatlanul jól? Közép tájon ahogy a dobok egymásnak válaszolgatnak, cool, Johnny visszhangja dettó. Fülesen át kicsit azért fáj ezt hallgatni. /5/
11. Blue Sea
Ha minden igaz, ez a CDn a "Things Are What They Used To Be" szünet nélküli folytatása lesz. Szintén a rádióműsorban hallottam, megszoktam, jó dal, ettől a számtól is éreztem többek között, hogy jó lemezt várok. A Jacko-s uh-ooh kicsit viccesen hangzik, de amúgy aranyos az egész. Székben hátradőlve, ütemre ringatva magunkat megjelenik a lelki szemek előtt a tintakék tenger, a bársonykék éjszakai ég, és egy kis lélekvesztő, amin Johnny babakék könnyes szemmel énekli ezt a dalt. Szomorúan szép, szépen szomorú. A vége viszont inkább egy űrséta, félúton Dido legutóbbi lemeze és a Depeche Mode "Sounds Of The Universe"-e között. /5/
12. Live In My Head
Őt is ellőtték már élőben. (https://www.youtube.com/watch?v=oVa5fskIKeM) Tipikusabb ZW, mégis frissebb, újabb, kidolgozottabb, szóval nagyon is az új lemezen a helye. Robban a refrén, ahogy kell, és ahogy azt a közönség szereti. A "We Won't Break" helyett lehet ez jobb kislemez lett volna, de mivel úgy tudom, hogy úgyis csak download only lett, különösebben nem érint. A csendesebb rész ebben a nótában kedvenc, átmegy kb. akusztikba, majd vissza zúzósabb elektróba (live szépen átbolondították a hegedűvel, wááá). Amilyen furcsán nyitották meg a lemezt, itt annyira várhatóan, de tökéletesen zárták le. /5,/
Összességében erre a lemezre megérte 6évig várni, mert nagyon szép munka lett, 1 max. 2 töltelékszámmal, de azok sem olyanok, hogy muszáj ugrani, ha az ember a full lemezt meghallgatja. Stuart Price továbbra is az isten zenében, és megérte most a Zoot Woman-re koncentrálnia sok más mellékprojekt helyett. A "Living In A Magazine" és a "Zoot Woman" lemezek valahogy mindig is felesek voltak, bár mindkettőt szeretem, de végighallgatni egyiket sem szoktam soha, jó felét mindig lépem. A "Things Are What They Used To Be" ötvözi két elődje előnyeit, és minden olyat mellőz, ami korábban kicsit beuntatta a ZW-dalokat nagyobb dózisban. Arányosan bánik a keményebb és finomabb hangokkal, a dalok tempójával, szóval beértek. Két dolog persze kicsit cseszi a csőrömet: 1.: Johnny Blake hangja kicsit háttérbe szorult a lemez egészét figyelve, ami, a füleim szerint, a zenei színesítés miatt lehet. Ez utóbbi nem baj, sőt, csak néhol szerintem Johnny hangját jobban ki lehetett volna emelni, de ez majd élőben úgyis helyreáll. 2.: A ZW eddig gitárosabb zenének tűnt, bár lehet nem volt benne eddig sem több, most viszont feltűnt, hogy hiányzik a gitárhang, néhol a jellegzetes ZW-s basszus.
De all in all, ez keményen egy 5 pontos lemez, az mp3-amról kb. az életben ki nem veszem.
