Az élet fejjel lefelé bokáig belemártott a keserű csokis kondérba, ezért eléggé elhanyagoltam a blogot, meg úgy life in general too. Nagyon zenéket sem kerestem, viszont már annyi helyen belefutottam, hogy az új Rihanna mennyire rossz, hogy muszáj volt meghallgatnom. És a papírforma bejött: mindenki utálja, én IMÁDOM. Rihanna nem tartozik a kedvenc nőim közé, sőt, sokszor kifejezetten a világból is ki lehet vele üldözni, de mert voltak olyan finom húzásai, mint a "Don't Stop The Music", vagy a "Disturbia", azért figyelek rá, mert tud az én ízlésemnek megfelelőt is összehozni.
A "Russian Roulette" a hamarosan megjelenő új lemez első kislemeze, és aki nem kap rá, hát... Kicsit hatásvadász, egyszerű dal, mégsem a tucat r'n'b vagy tucatpop érzésem van tőle. Ismerve Rihanna múltját az exével, az egyébként is 100%-osan megfeszített dalt ez még feszültebbé és átélhetőbbé teszi. Maximálisan klassz.
Végy egy travit, olts bele egy kis Marilyn Manson-t, GaGa-sítsd kicsit, és máris megkaptad Dávid barátom nagy kedvencét, akinek új lemezét most már én is várom: fiúk-lányok, ő Jeffree Star.
Zeneileg túl sokat nem tudok róla, egyelőre, de ez kb. másodlagos tényező. Eleve a kinézet, a stílus, ami nálam kiérdemelte az "ez egy ááááálat"-titulust, már elég erősen a figyelemre méltó és esélyes kedvenc kategóriába helyezte az úrhölgyet. Hamarosan jön a lemeze, majd kiderül... Addig is lehet tájékozódni itt:
Csak átnézem a szokásos zenetaláló blogjaimat, és megint egy új...
...most Roisin Murphy (bár továbbra sem szeretem, mert beszólt Lady GaGa-nak). Jó lesz az új lemez, ha ilyen lesz (pedig állítólag inkább lesz "Ruby Blue"-s, sem mint "Overpowered"). (A Bérgyilkosok-at meg elfelejtettem nézni a ViaSat-on...Merde.)
Nagyon gyorsan véget ért a nyár, és betört az ősz, nem csak az időjárásban. Annyi minden történik kedveceim háza táján, túlélve az ubiszezont meg a nyaralást/fesztiválozás, hogy napi több írást is muszáj bedobnom. És itt van még egy mára:
Az új Moby-klip: "Mistake"
Moby sosem volt egy életvidám egyén, legutóbbi lemezével ezt újra megerősítette, és lehet ezért is nagy kedvencem. Még a legpörgősebb dalaiban is ott a depresszió, vagy valami negatív, amihez alapból vonzódom.
Moby legtöbbször képes arra, hogy a zenén túl a vizuállal is elérjen, lelken át. Nem egy videója nyitotta már ki a könnycsatornáimat, már ha a dalainak ezt nem sikerült egyből elérni. És ha mindenki magába néz, mindenkiben ott van egy kis Little Idiot.
A "Mistake"-et már a lemezről kilőttem egyik kedvencnek, élőben is nagy öröm volt az idei Balaton Sound-on, és most kislemez lett, klippel együtt, hurrá. Ma is sikerült szemen át méregtelenítenem, mint tótgabinak a dzsungelben, köszi Moby, még mindig szeretlek, te kis kopasz vegán lelkinyűg-társ.
Kezdenek egyre aktuálisabbá válni a tervezett és már fix koncertdátumaim. Sűrű lesz.
Szeptember 19. Editors - Budapest Szeptember 25. Tori Amos - Bécs (?) Szeptember 26. Zoot Woman - Bécs Október 02. Emiliana Torrini - Budapest Október 03. Alter Ego - Budapest Október 08. IAmX - Budapest Október 15. NEO - Szeged Október 26. Amber Smith - Budapest November 26. Editors - Bécs (?) November 27. Placebo - Bécs December 02. Pet Shop Boys - Bécs (?) December 03. Depeche Mode - Bécs December 11. Franz Ferdinand - Bécs (?) December 29. NEO - Veszprém
Infusion, Daft Punk, Cassius, The Beatles, Pink Floyd, Depeche Mode, Kraftwerk, Fischerspooner, Prince, The Buggles, The Beach Boys, Madonna, Crystal Method, The Prodigy, Chemical Brothers, Fleetwood Mac, Giorgio Moroder, Doobie Brothers, Donna Summer, The Petshop Boys, Plump DJ's
A Madonna-koncertet nátha-ügyileg még nem sikerült kihevernem, ezért az utolsó pillanatig kétesélyes volt, hogy megyek-e ZP-be, NEO-ra, idén nyáron utoljára. Aztán győzött a szív, meg hogy a Sziget-en sem hallottam az újításokat, szóval vonatra ültem.
Elég szerény számú közönség gyűlt össze, legalábbis amíg láttam valamit a sötétben, és háttal a színpadnak álltam. Stage time: 20:30, úgyhogy 20:15kor már a fénypróbát és társait figyeltem inkább, sem mint a tömeget a hátam mögött.
Pontos setlist-et nem tudok, de ha esetleg közben befut valami pontos infó, majd pótlom. Maga a közönség elég furcsa volt, kicsit úgy éreztem magam, mintha valami Sziget-es nagyágyú előtt lépett volna fen a NEO és a várakozóknak ezt el kell viselni. Bár szó ami szó, én sem tomboltam agyon magam, sőt, néha kényszert éreztem, hogy rágörbüljek a korlátra, nade bennem dolgozik a takony! Kicsit nehezen indult a koncert a közönség és picit az együttes oldalán is, de aztán a végére persze egyként ugrált mindenki "Aiiaiiyo"zva. Nyitásnak megmaradt a szilveszterkor debütált "Hiii Train", még mindig szeretem, jó dal, jöhetne a stúdióverzió. Volt ismét "Control", nagyszerelem, és bármennyire depressziós és lassú dal, mégis kell. Volt "Bake It And Break It" (avagy egy korai setlist-ről a Bakkerman), ha már lassú számok, amit minden bája ellenére unok, ellenben közönségsiker. Az est highlight-ja nekem most is a "Spellbound" volt, durvajó remixben, nem lehet megunni, benne ugyebár a Madonna-féle Confessions Tour-os "Let It Will Be" Paper Faces (igen, Stuart Price) remixes dobjával. Volt "Absolution", őt is szeretjük továbbra is, "Over Space And Time Again", "Scorn Me" egy új, dögösebb változatban, viszont a "Record Straight"-re nem emlékszem... "Red Button" szintén alap, hogy a Taft se tartsa tovább a sérót és mert a country needs NEO. Szintén nagy szerelem, az "Endless Roads" egy alapos átremixelés után újra visszakerült a list-re. Magának a dalnak örvendek, a verziónak...hát, még szokni kell, így elsőre nem ütötte meg kellemesen a hallókámat. A "Hiii Train" mellett volt még kettő az új dalok közül, a szintén közönségkedvenc, és talán az este legnagyobb sikítóáradatát kiváltó "(Sexual) Serial Killer", meg a megint nagy szerelmem, a "Where Ever You Go". Számomra utóbbi változatosabb, kedvesebb dal, pedig valahol mégis mintha egyszerűbb lenne a "Serial Killer"-nél. Porolgatva az emlékeimet, volt még persze "Diskhead", amit sokan unnak, nekem ez sajnos még nem jött össze, mert több okból is nagykedvenc, és már említettem a záró "Aiiaiiyo"-t. Több dalra nem emlékszem, lehet ennyi is volt. Viszonylag rövid koncert volt, ami döcögve indult, aztán felpörgött, igazi nyárvégi hangulattal, nem túl lelkes közönséggel, egy mindig aranyos Enikővel, egy ismét egyre több egyértelmű szexuális mozdulatot produkáló, és a közönséget folyamatosan tüzelő Péterrel, egy dobos Tomival, akivel egyszerre püfölni mindig élmény, és végül egy Mátyással, akit ilyen közelről még életemben nem láttam összesen ennyit asszem a több éves NEO-koncertre-járásaim alatt. Végre kirobbantották a háttérből, jól tették, és kezdi ő is élvezni, ha kijöhet. A dalok új verziói számomra elsőre nem ütöttek, talán majd legközelebb, ha minden igaz 11-én Miskolcon. Addig is "listen to the sound, we are all spellbound". /Képek a ZP-honlapon és a szorfdeszka.hu-n/
A klipet szeretjük, mert jó, a dalt szeretjük, mert Oakenfold, és mert végre nem Timbaland-es. Ha a következő Madonna-lemezre nem is jön vissza Stuart Price, azért legalább Oaki kaphatna egy esélyt (vagy újra William Orbit).
Pár hete fedeztem fel, hogy a Filmmúzeumon műsorzárástól adáskezdésig indul meg csak igazán az élet. Finomabbnál finomabb chill out, downtempo, ambient, minimal és társai zenéket adagolnak, miközben "válogatás a Fimmúzeum privátfilm archívumából" címen régi idők videói forognak a zenék alatt. Nem csak hallgatni, nézni is érdemes. Kíváncsi vagyok, ki passzíthatja össze ennyire (szerintem) jól a képet és a zenét. A mai nap kicsit gyengébb volt, Jamiroquai egyik lemezével kezdték az éjszakát, amiről gyorsan el is kapcsoltam, de most nem tudok elszakadni a képernyőtől, ugyanis Yonderboi csorog dalról dalra. (Mellesleg ha valaki tud valamit arról, hogy Yonderboi-jal mi van, szóljon, mert hiánycikk nagyon.) Egyébként nem jellemző, hogy ennyire populáris zenéket válogassanak össze, sajnálom sokszor, hogy nem írnak sem előadót, sem számcímet, mert így csak annyit tudok, hogy hallottam egy állati jó számot, de instrumentális dalként se számcímet nem tudok tippelni, sem előadót.
Az egyik nagykedvenc dalom az új Zoot Woman-CD-ről. Eleinte nem értettem a last.fm-en egy-két kommentet, hogy mlyen feldolgozás-dalról is van szó egyesek szerint, aztán megvilágosodtam: ez a dal már létezett, Azzido Da Bass számaként, és benne ugyanúgy Johnny Blake vokálozott. Lehet választani (én nem tudok):
Azzido Da Bass feat. Johnny Blake - Lonely By Your Side (A végén egy kis Blur "Song2"?)
Tavaly a bécsi kísértésnek ellen tudtam állni, de idén már nem sikerült. Miután elhatároztam a Kylie Minogue-koncert után, hogy kiemelt állójegyért soha többet nem adok ki 20.000 Ft-nál többet (max. Depeche Mode-ra, csak nem ezen a turnén), Madonna 30.000 Ft-os Gold-jegye bőven tűréshatáron kívülre esett, olyan jegyért meg nem adok pénzt, amivel esély sincs az első sorra. Igaz, amikor indult a jegyértékesítés, gyorsan beruháztam egy aranyos ticketbe, amit aztán egy kis haszonnal tovább is adtam, mert a Kincsem Parkba koncertre menni öngyilkosság, hiába szól a történet egyik, ha nem Az Istennőmről. A sors úgy hozta, hogy a koncert előtt 2-3 nappal jött a lehetőség, hogy 15.000 Ft-ért enyém egy Gold jegy, csak menjek, elvégre Madonna-ról van szó, nem hagyhatom ki. Belegondolva, hogy féláron a Gold-jegy nem rossz buli, főleg ha azt veszem, hogy a saját jegyemen nyert kis haszonnal együtt 5.000 Ft-ért akár első sorban is lehetek EGY MADONNA-KONCERTEN, végülis még a hülyének is megéri.
A koncert előtti nap éjjel jött az üzenet, hogy már sokan táboroznak kint, sorszámokat osztogatnak a sorbanállóknak és ha csak másnap délre érünk ki, ahogy az eredeti terv szólt, kb. a Golden Circle közepében ha lesz helyünk. Mivel éjjel nem volt ingerem Budapestre utazni (nem is volt mivel), belenyugodtam, hogy ezt buktam, de legalább valahol elöl leszek, ahonnan még látok is majd valamit.
2009. augusztus 22-én dél körül Jani haverommal el is értük a Kincsem Parkot. Irány a kapunkhoz, sorszámozott karszalag felvesz, még belefértünk az elkerített várakozók körébe, úgyhogy innen mehettünk is ebédelni meg pihenni, mert az első 200-ban már tuti benne voltunk. Azért ami állapotok ott a kis ketrecben voltak... Mert kb. mi még a legfrissebbek közé tartoztunk, volt, aki már éjjel is kint volt, meg 1-2 napja. Sziget flashback erősen. 2körül mi is visszatértünk csövezni, nehogy lemaradjunk valamiről, és a nem túl baráti időjárás és kimerültség elérte, hogy már a puszta földön nyomtuk a woodstock-ot, mert ezt bírni nem lehet (én meg főleg kidőltem, mert hetek óta nem tudok aludni).
A beengedés kicsit furcsa volt, mert a jegyen 17:30 szerepelt, ami alapján azt saccoltam, hogy itt 6-nál előbb nem jutunk be, aztán 4kor riasztottak, hogy 16:30-kor go. Gyorsan mindenki felpattant, nekem sikerült korlátközelbe kerülni, pontosabban felkenődni, hogy levegőt kapjak, és ne essek pánikba. Kiderült úgy fél óra múlva, hogy téves riasztás volt, úgyhogy mindenki lazított. Ezt még eljátszottuk egy-kétszer, és végül 18:15kor megindult a futás. Hogy miért nem arra mentem, amerre tanácsolták ismerősök a koncert előtti napon, én sem tudom, bár valószínűleg az játszott be, hogy emberrel ütközni nem akartam, viszont a tömeg pont a rossz irányba sodort, cumi. Ezúton üdvözlöm a Kincsem Park tervezőjét, hogy ekkora placcot sikerült összedobni, a koncertszervezőt, hogy nem a Puskásba szervezték a bulit, és minden tiszteletem a lovaké, hogy ezt a baromi nagy távolságot le tudják futni, ráadásul gyorsan, és egy teljes kört. A 3. ellenőrzési pont után feladtam a számolást, hogy hány kapun kellett átmenni, mire végre a GC-be kerültem, és folyamatosan futottak el mellettem az emberek, úgyhogy nagyon nem strapáltam már magam. Erősebb lökést az adott, amikor megláttam/hallottam, hogy Anyánk épp a kifutó végén próbál. Amúgy is oda akartam állni, hát rákapcsoltam, bár korlát már így sem jutott sajnos. Egyébként ez most lehet perverz, de baromi hangulatos volt, ahogy Madonna a naplementében soundcheckkel, a sok állat meg rohan be mint a meszes, és közben már party-zik. :D 2-3 szám lement a soundchecken, aztán Anyu eltűnt, és megindult a tilitoli.
Janiék beálltak a kifutó közepéhez 3.-4. sorba, én kicsit kintebb eső részen 2. sort fogtam, de elég elszántnak tűnt a környezet, én meg kezdtem rosszullenni, úgyhogy egy nagy sóhaj után feladtam, mert tudtam, hogy most az elszántságomat a biológia fogja legyőzni és elájulok. Azért előtte még felmértem a színpadot. Ilyen "tákolmányt" sem minden nap lát az ember. De még én sem láttam ilyet soha, pedig pl. a Genesis színpada már elég komolynak számított. Nagyon durva volt, igazi profi cucc, nem egy fapados valami. Hihetetlen volt. Érdekes módon nagyon gyorsan elrepült az idő, alig vettem innivalót és találtam meg a merchandise shopot, máris Paul Oakenfold nyomta a setjét úgy este 7körül. Erre szépen visszafutottam a GC-be, a közepén leültem és bólogattam a zenére, ami nem volt rossz, bár olyan jó sem, mint vártam, mert Oaki nem saját dalokból válogatott. Talán egy órát ha nyomhatott, a csúcs persze Madonna "Celebration"-je volt, a mély meg a set utolsó 5percében a CD ugrálása LoL.
Oakenfold ott akkor nagyon tetszett, bár tulképp a Rádió 1et nyomta, csak ennek nívósabb neve volt: Paul Oakenfold.
Madonna olyan, mint a menetrend, pontos, úgyhogy tudtuk, hogy pontban 21:00kor kezd, addig már nincs sok. 20:45 körül megjelent egy DJ a semmiből, talán ő lehetett DJ Enferno (vagy Inferno, majd kiderül, de most lusta vagyok google-t nyitni), és nagyon csúnyán lemosta Oakit. Az egy dolog, hogy ő is kb. csak slágereket pörgetett, de vegyítette a régit az újjal (pl. ahogy a Hillary Duff-féle "Reach Out" átment az alapdalba, a Depeche Mode "Personal Jesus"-ébe), és valahogy feelingesebb volt, meg jobb. A tömeg is jobban vette, még az idősebb korosztály is, akikkel körbe voltam véve.
Teltek a percek, majdnem 9óra, már melegítettem az izmokat a pörgésre, hogy mindjárt indul, erre Madonna helyett színpadtechnikusok és építők jelentek meg, és nagyon szőnyegezték a kifutót. Az egy dolog, hogy tudtuk, hogy ezt nem ússzuk meg szárazon, de ilyen lassan dolgozni, és a vége felé, amikor a tömeg már érthetően ideges és türelmetlen volt, még direkt bunkózni is...az kicsit meredek volt, kapták is a középső ujjakat, füttyőt, üres ásványvizes üvegeket, és az anyázást. Megfordult a fejemben, hogy lehet most átélem a Guns 'N' Roses precedenst? :D
22:00 után pár perccel aztán indult a show. Ami hangerő lett hirtelen, egyből a lovakra gondoltam, és nagyon reméltem, hogy egy sem maradt ott, mert hogy ezt nem élnék túl, az tuti.
Candy Shop Nyitó dal, a lemezen se nagyon kedveltem, itt meg arra pont jó volt, hogy Madonna kiforduljon a trónján és belássunk a lábai közé. B)
Beat Goes On Egyik kedvenc dalom. Elvileg itt látni kellett volna egy nagy fehér cabrio-t is, ahogy kijön a kifutóra. Ebből a látványból nekem nem sok jutott, arra meg végképp nem emlékszem, hogy az autó hogyan-hová tűnt el. Semmi extra átdolgozáson nem esett át a dal, jó helyen volt.
Human Nature Sose tudtam eldönteni, hogy ezt a dalt szeretem-e vagy sem, viszont ez a koncertverzió nem jött be, túl volt torzítva. Britney Spears a kivetítőn poén volt, a dal végi "It's Britney, bitch" poén2, de amúgy...
Vogue Klasszikus, nekem már túlságosan is, a könyökömön jön ki. A háttérvetítés tetszett, Madonna tánca is, főleg ahogy az elején a kifutó végén kicsit még jobban kiemelik. A háttértáncosok ruhája szerintem gáz, nem jött be (bár ennek a turnénak kb. egy ruhája, ha tetszik igazán).
Die Another Day Amire szétugráltam és szétordítottam magam. Tökéletes, perfekt, imádom! Ahogy a végén bepörög, nah ott volt hajrázás részemről ezerrel. Kicsit hülyének nézhettek, hogy pont akkor tombolok és ordítok a legjobban, amikor Madonna színpadon sincs, de így legalább csukott szemmel csakis a düböörgő zenét kellett átélnem.
Into The Groove Régi nagy kedvenc, ezen a turnén Cassius "Toop Toop"-jával felborsozva. Hangulatos volt, az ugrókötelezés jó ötlet (bár ebből se láttam semmit). Ennél a dalnál érezni lehetett, hogy Madonna szívesen fiatalodott vissza, jókedvűnek tűnt.
Holiday Csúnya dolog, de erre a dalra abszolút nem emlékszem a koncertről. :S
Dress You Up Madonna és a gitár. Nem tetszett, bár a turné előző körében az ugyanitt szereplő "Borderline" se jött be, sokakkal együtt továbbra is nagyon várjuk a "Burning Up"-ot - és én nem bánnám, ha gitár nélkül lenne.
She's Not Me Nah. Ezt imádtam. Amúgy is egyik kedvenc számom a "Hard Candy"-ről. A háttérkivetítést aranyba foglalnám, nagyon klassz összefoglalója Madonna kaméleonizmusának. Annó a "Music" az MTV EMA-n hasonló backdropot kapott, azt is imádtam, olyan jól össze tudják ollózni ezeket, jobbak, mint egy videóklip. :) Jót pörögtem erre a dalra. Itt is volt poén: Madonna 4 régi énje jelent meg a kifutó végén beöltözött, ahogy láttam férfiak formájában. Persze szépen ki lettek osztva, meg lettek alázva, és a menyasszony kapott egy elég forró csókot.
Music A turné előző körében itt úgy emlékszem a "Heartbeat" szerepelt, aminek most is örültem volna, de sajnos kimaradt. Bevezetésnek jött a "last night the DJ saved my life", aztán music makes the people come together, elég erősen belemixelve Fedde LeGrand "Put Your Hands Up"-ja. És tényleg, itt kb. mindenki már táncikált, vette a lapot és nem csak néző volt. Talán a Jacko tribute-perc is itt volt, de erre nem esküszöm meg. Amit hiányoltam: Madonna a tavalyi promotour során a dal "megszakadása" alatt rendesen kinyögdécselte magát, de itt most kihagyta. Kár.
Here Comes The Rain Again/Rain Videointerlude. Tulajdonképp a Eurythmics "Here Comes The Rain Again"-jének végébe kicsit belecsempészték a "Rain" refrént. A 3 interlude közül ez tetszik legkevésbé, nem jönnek be az ufófejű rajzbabák.
Devil Wouldn't Recognize You Nagy kedvenc, tökéletesen előadva. Imádtam, ennyi.
Spanish Lesson Indult a spanyol-roma-román-latin multikulti blokk. És épp mikor már jó kezdett lenni a buli, megindult a mélyrepülés (sokak szerint is, nem csak szerintem). Ez a dal úgy förtelem, ahogy van: lemezen is, élőben is, mindenhogy, ezt nagyon mélyre el kellene ásni. Brrrrr. Ha láttam volna a tangóból valamit, talán pozitívabb élmény maradt volna a dal, de látni ismét nem sokat láttam, úgyhogy ez a dal kínszenvedés emlék marad.
Miles Away Végre egy kedvenc dal, a másik a "Devil..." mellett, ami értelmet ad a spanyol blokknak. Bár a kivetítést nem igazán értettem, nekem úgy rémlett, hogy repterek és útlevelek szerepelnek, az összes országot felsorolva, ahol a Sticky And Sweet tour megfordult, de lehet csak a klippel keverem. Azért szerettük.
La Isla Bonita A Confessions tour-on hangulatos volt, amúgy a "Vogue" mellett a másik általam könyöktájon érzett dal. Most még be is volt romásítva, úgyhogy jaj. (Nem vagyok romaellenes, még mielőtt valaki erre lyukad ki, egyszerűen csak nem szeretek hegedűszóra bulizni, meg sztem nem illik Madonna-hoz. Majd ha ilyesmi hangulatra vágyom, megyek Gogol Bordello-ra, de szerintem az soká lesz még.)
Doli Doli Román népdal. Madonna-nak annyi szerepe volt benne, hogy a kifutó végén vodkázott. Valami bácsika nyomta nagyon a dalt, én meg közben egyre inkább kezdtem az esőkabátba bújni, és arra gondolni, hogy ha ez a blokk kimaradt volna, nem áznánk ronggyá, és még az utolsó vonatomat is elérném.
You Must Love Me Egy szép nyári estén szép szerelmes-könnyes-összebújós dal lehetett volna, viszont a szakadó esőben... Bár így is szép volt, lehet az égi csatornák is emiatt eredtek meg. :) Sikeresnek mondható volt az A4es lapos akció is, Madonna-n látszódott, hogy örül neki. Szívesebben hallottam volna a "You'll See"-t.
Get Stupid A kötelező elgondolkodtató meszidzs, állati jó zenei aláfestéssel, és egy domina Madonna-val, aki ebben a kiadásában amúgy hónapok óta a háttérképem is a gépen. :P A videót is kedvelem az üzenete miatt, bár (eskü nem akarok fikázni, de ha egyszer a Confessions Tour az alapmű) a "Sorry Remix" a CT-n jobb volt.
4Minutes Nem volt sose nagy kedvenc a dal, itt azért jól elvoltam vele. Megvolt a "dominókockákon" autókázás, Justin Timberlake kivetítve, meg persze Timbaland is. Kivetítésnek jó volt a mélynyomó.
Like A Prayer Újabb kötelező elem: vallási téma, világ vallásai come together. Régi kedvencem a dal, mikor kiskoromban megkérdezték, hogy melyik a kedvenc klipem, mindig azt mondtam, hogy az, amelyikben Madonna az égő keresztek előtt táncol. :) Tudva Madonna vallási fanatizmusát, így már kicsit erőltetett volt nekem, viszont maga a dal Meck feat. Dino "Feels Like Home"-jával felturbózva kicsit nagyon ütött. És az amúgy is egész keményen szóló hangzásra itt rányomták az extrabasszust, ami a Puskást lehet omlásnak indította volna, így mégis jobb helyen volt ez a koncert a Parkban. A koncerten Madonna "vergődés"-tánca nagy kedvencem, de nekem nem fizetnek azért, hogy így tomboljak, és inni sem tudok annyit, hogy ezt nagyközönség előtt bevállaljam bármelyik bulin, úgyhogy marad a gyönyörködés. Jól nyomja, nah. :)
Frozen-Open Your Heart
Szintén a turné mostani szakaszára került be, talán a "Hung Up" helyett. Egyszer néztem meg videón, nem tetszett, de élőben egész élvezhető volt. Sőt. Jó volt.
Ray Of Light A Confessions-ön nem szerettem, most meg nem emlékszem rá... Itt már annyira ömlött az eső, hogy nem nagyon tudtam a koncertre figyelni. :// De a "Hung Up"-nak ehelyett szerintem többen örültek volna.
Give It 2 Me Nagy kedvenc a koncert végén, tökéletes záródal. Urgálni sajnos már nem tudtam Madonna-val, eddigre a lábaim teljesen felmondták a szolgálatot, és így is már térdig csurr víz volt a nadrágom, nem akartam fentebb tornászni a helyzetet. Igazi hangulatbomba volt még az esőben is, utolsó mindent bele. Szerettük ezt is. :)
Nem dobtam el az agyam zeneileg ettől a tourtól, sem a setlisttől, sem a dalok átváltoztatásától, nagyon hiányzik Stuart Price zsenije és finomsága (ráadásul az ő stílusa közelebb áll hozzám, mint Timbalandé), ettől függetlenül mégis nagyon élvezhető show volt a javából, valahogy jól kiegészítette egymást a zene és a látvány, és végülis ez az egész teljesen illett is a "Hard Candy"-érához. Madonna nagyon aranyos, valahogy sosem hittem, hogy tényleg ennyire szereti a rajongóit, de most látva, szerintem ő őszinte, nem csak akkor jófej, amikor DVDre veszik a műsort. Szimpatikus volt tőle, hogy az erős szél és eső ellenére kijött táncolni, egy lépést sem változtatott semmin azt hiszem, és még az eső elleni kabátját is egyszer ha felvette. És tette ezt annak ellenére, hogy amúgy nagyon is érzékeny a testére, óvja, védi (és agyongyötri, hehe), de most nem kímélte magát, mert a rajongói érte jöttek, és érte szenvedtek azok, akik ott az orra előtt tomboltak. És ezért hálás volt, ő is beleadott mindent. Szép szimbiózis volt, igaz a magyar közönség hátulról talán még az osztrákoknál is halvérűbb, bár főleg 50-es korosztály vett körbe, akik azért biztos még egy Stones-on sem tépnék le az inget-gatyát magukról. Madonna fáradtan, sticky de sweet mászott fel újra trónjára és elköszönt. Nem hiszem, hogy újra ide fog jönni, de ha még turnézik, talán a közelbe elmegyek érte, mert a Nagyasszony tényleg még a szemetet is képes bonbonos dobozban úgy tálalni, hogy az ember élvezettel nyeli mint kacsa a nokedlit.
Mert a Zoot Woman aranyos, kedves, jószívű, jófej, egy nappal a hivatalos megjelenés előtt feltette myspace-ére a teljes új lemezét, úgy ahogy van. Meghallgattam, eddig 6x. Mint minden általam nagyon várt dologtól, ettől is tartottam picit, mert ilyen nagy várakozás általában nagy csalódással végződik, és bár a korábbi rádiós szösszenet megnyugtatott némileg, hogy nem lesz itt baj, és vele a lemez kb. felét már meg is ismertem és megkedveltem, szóval innen nagyon elrontani nem lehetett, de azért az a biztos, ami biztos. És fülig érő szájjal írom, hogy nem okoztak csalódást, sőt. Imádom.
01. Just A Friend Of Mine A lemezt elég in medias res kezdik ezzel a dallal. Kellemes kis ráhangoló, annyira nem tipikus Zoot-os dal, bár egy-két jellegzetesség ebben is van. Tetszik a vége felé a bepörgetős rész. /3/
02. Lonely By Your Side Már első hallgatáskor felkaptam rá a fejem. A vokál a legerősebb pontja, főleg a refrén. Sodor és sodor és sodor. A belépő gitár 1:1 New Order-re jellemző szomorkás pengetés, de nem arcátlan nyúlás. Ez már inkább Zoot-osabb zene, benne a Mr. Price-ra jellemző tikk-takk-hangzással. Énekelteti magát, ha koncerten nem lesz, morc leszek. Az elején a söprögető hang fülessel poén. :) Szépen kitisztíccsa a hallójáratokat a csodaszépen elénekelt refrénnek. :P A "Witness" mellett a másik dal, amit 10000%-osan abszolút kedvencem lett. /5*/
03. More Than Ever Amint kiteljesedik a dal hangzása, belép minden hangszer, egy nagyon jó szám. Tetszenek a vibráló effektek, a tipikus 80's felépítés, és persze most is, mint mindig, Johnny Blake és hangja gondoskodik róla, hogy minden egyes énekszavát elhigyje az ember. A belassult rész annyira nem tetszik, amit viszont utána összeszerkesztettek az urak, nah igen, ott az ember már nehezen marad a hátsóján, legszívesebben táncra perdülne. A végén a torzított "More Than Ever" tiszta NEO. :) /4/
04. Saturation Ő egy régi ismerős, jó pár hete-hónapjra már hallgatható volt az együttes myspace-én. Akkor rögtön nagyon rákaptam. Tipikus Zoot-Stuart. Önismétlés is egyben kismilliomodjára, de annyira eltalálják ezt a hangot, feelinget, hogy nem tudom megunni. Minden kis puttyogásban, püttyögésben ott van a Zoot-hatás, és kb. ezer zene közül ki lehet szúrni, hogy ez ZW. Lépcsőzetesen építik fel, ahogy azt kell. A vokál itt kicsit semlegesnek tűnik nekem, talán túlságosan is háttérbe szorították. Mint az album része, talán túl hosszúra hagyták, de lehet csak a megszokás miatt érzem így. A szokásos belassulunk-elhalkulunk-majd felpörgetünk és robbanunk hatásfokozás ötös, koncerten szépen lehet rá visítani. :P /5/
05. Take You Higher Lassú dal. A nemrég belinkelt rádióműsort zárták ezzel a számmal, és meg mertem volna esküdni rá, hogy a lemezt is ez fogja lezárni. Nem, ide került középre. Végülis nem rossz ez itt. Nekem kicsit cincogós, de lehet csak így egy elég rossz fülhallgatón át az. Szépen hömpölyög végig, viszi maga előtt a feszültséget, majd csúcs és viszonylag lassú levezetés. Nem lepne meg, ha legalább az elejét betennék koncertre, mert felvezetőnek nagyon hangulatos, it takes you higher.
06. Witness Ami kis feszültség összegyűlt a "Take You Higher"-ben, az itt kitombolja magát kamatostól. ÁÁÁÁÁÁÁÁ! WÁÁÁÁÁÁÁ! UUUUUUUUUUH! MMMMMMMMMMM! IMÁDOM! Számomra határozottan ez az a dal, amiért már meg kellett születnie ennek az albumnak. További ódákat inkább nem zengek róla, azt már megtettem korábban. A véleményem továbbra is fenntartom, ez egy tökéletes ZENE, első hangjától az utolsóig, egyszerűen szerelmes vagyok, de nagyon-nagyon. /5*/
07. Lust Forever Őőőő, mit keres itt egy Muse-szám?! (https://www.youtube.com/watch?v=Xsp3_a-PMTw) A "Witness"-hez hasonlóan keményen, durván indít, és kb. a 2. versszaknál rá is jöttem, hogy ez még mindig a ZW. Johnny hangja torzított, jól áll neki ez is, és most nem finomít semmit, a zenével együtt üt. Megjelenik egy újabb tipikus Zoot-jegy, az ismétlés: ever...ever...ever...ever... Nem bánnám élőben, de szerintem ez kimarad. /4/
08. Memory Kraftwerk-es indítás. Van benne egy kis Pink Floyd is, de valamiért inkább Depeche Mode "More Than A Party" az egész. Kezdeti Zoot, gyors ütemmel (pa-pa-pamm, pa-pa-pamm), régi stílusú Johnny-val. Vállalható dal, bár csak ezt, nem hiszem, hogy bármikor elővenném, hogy csak ezt akarom hallgatni, de a lemez hallgatása közben semmiképp sem ugranám át. Nem várom élőben, bár a végén a dobolás, csörömp lehet jó alapot adna egy rendes hajrázásnak. Valamiért nagyon illene egy autóreklámba, szerintem. /4,/
09. We Won't Break Eeeeee-eeeeeee. Ez már ki is jött maxiként, klip is van hozzá (https://www.youtube.com/watch?v=5dPHSxF0VNw). Maga a zene tetszik, nem tudom megunni, pedig sokszor hallottam már, a klip viszont nem annyira jött be. Véééégre hallom a jellegzetes Zoot-pulzálást és gitárjátékot. Koncertalap. Pár finom hangban különbözik attól, amit már megszoktam (főleg az élő verziót nyúztam), fel is kaptam rá a buksim, még mindig tud újat mutatni. /4'/ (Belinkelem az élő verziót, mert egyrészt önmagában jobb, 'dúsabb', mint a steril lemezen, másrészt az introként felhasznált "Nobody Knows (Part 2)"-val egyszerűen behalás, és nagyon remélem, hogy ez az új tour-on nem fog változni.)
10. Things Are What They Used To Be Címadó dal. Szigorú nyitással, kicsit Ladytron. Megint a dobos tikk-takk, a lépcsős felépítés, megint hömpölyös saját maga előtt a dal, Johnny pedig ismét az ember a gépek között. Stuart vaze, hányszor sütöd még el ugyanazt, és megunhatatlanul jól? Közép tájon ahogy a dobok egymásnak válaszolgatnak, cool, Johnny visszhangja dettó. Fülesen át kicsit azért fáj ezt hallgatni. /5/
11. Blue Sea Ha minden igaz, ez a CDn a "Things Are What They Used To Be" szünet nélküli folytatása lesz. Szintén a rádióműsorban hallottam, megszoktam, jó dal, ettől a számtól is éreztem többek között, hogy jó lemezt várok. A Jacko-s uh-ooh kicsit viccesen hangzik, de amúgy aranyos az egész. Székben hátradőlve, ütemre ringatva magunkat megjelenik a lelki szemek előtt a tintakék tenger, a bársonykék éjszakai ég, és egy kis lélekvesztő, amin Johnny babakék könnyes szemmel énekli ezt a dalt. Szomorúan szép, szépen szomorú. A vége viszont inkább egy űrséta, félúton Dido legutóbbi lemeze és a Depeche Mode "Sounds Of The Universe"-e között. /5/
12. Live In My Head Őt is ellőtték már élőben. (https://www.youtube.com/watch?v=oVa5fskIKeM) Tipikusabb ZW, mégis frissebb, újabb, kidolgozottabb, szóval nagyon is az új lemezen a helye. Robban a refrén, ahogy kell, és ahogy azt a közönség szereti. A "We Won't Break" helyett lehet ez jobb kislemez lett volna, de mivel úgy tudom, hogy úgyis csak download only lett, különösebben nem érint. A csendesebb rész ebben a nótában kedvenc, átmegy kb. akusztikba, majd vissza zúzósabb elektróba (live szépen átbolondították a hegedűvel, wááá). Amilyen furcsán nyitották meg a lemezt, itt annyira várhatóan, de tökéletesen zárták le. /5,/
Összességében erre a lemezre megérte 6évig várni, mert nagyon szép munka lett, 1 max. 2 töltelékszámmal, de azok sem olyanok, hogy muszáj ugrani, ha az ember a full lemezt meghallgatja. Stuart Price továbbra is az isten zenében, és megérte most a Zoot Woman-re koncentrálnia sok más mellékprojekt helyett. A "Living In A Magazine" és a "Zoot Woman" lemezek valahogy mindig is felesek voltak, bár mindkettőt szeretem, de végighallgatni egyiket sem szoktam soha, jó felét mindig lépem. A "Things Are What They Used To Be" ötvözi két elődje előnyeit, és minden olyat mellőz, ami korábban kicsit beuntatta a ZW-dalokat nagyobb dózisban. Arányosan bánik a keményebb és finomabb hangokkal, a dalok tempójával, szóval beértek. Két dolog persze kicsit cseszi a csőrömet: 1.: Johnny Blake hangja kicsit háttérbe szorult a lemez egészét figyelve, ami, a füleim szerint, a zenei színesítés miatt lehet. Ez utóbbi nem baj, sőt, csak néhol szerintem Johnny hangját jobban ki lehetett volna emelni, de ez majd élőben úgyis helyreáll. 2.: A ZW eddig gitárosabb zenének tűnt, bár lehet nem volt benne eddig sem több, most viszont feltűnt, hogy hiányzik a gitárhang, néhol a jellegzetes ZW-s basszus. De all in all, ez keményen egy 5 pontos lemez, az mp3-amról kb. az életben ki nem veszem.
Egyre lassabban telnek a napok és az órák aug. 21-éig. Ez lesz az a piros betűs nap, amikor a Zoot Woman általam nagyon várt 3. lemeze végre megjelenik, több halasztás után.
Aki ismer, és akivel valaha is beszélgettem a zenéről, azt hiszem legalább egyszer hallhatta a számból elhangozni a bűvös mondatot: Stuart Price az isten. Úgy tűnik, ez a véleményem most sem fog változni.
A véletlennek hála, pár új számot (is), és egy kellemes kis riportot megtaláltam a Neten itt:
(Klikk a Play show-ra, és megéri a többi műsor között is böngészgetni.)
Az új dalokat meghallgatva, azt hiszem ez a lemez jobban fog tetszeni, mint elődje, a Zoot Woman. De még nem akarom elkiabálni, viszont az all time fav dalom már megvan: "Witness" a címe. Elsőre megfogott, és azóta sem ereszt, legalább 50x meghallgattam már, és újra és újra és újra akarom. Fantasztikus.
Aggresszív, dinamikus, ütős, kemény, szenvedélyes, az énekkel mégis benne van a finomság, és a hideg elektronikus recsegés mellé ez becsempészi a melegséget, amitől élet van ebben a dalban. E dal esetében is ki merem mondani, hogy ha szexuális aktust lehetne létesíteni a zenével, ennek a számnak nem tudnék ellenállni, annyira elragad. Nagyon remélem, hogy a lemezhez kapcsolódó őszi turnén ezt a dalt nem hagyják ki, és Bécsben lesz hozzá személyesen is szerencsém. Egyszerűen ordít, hogy ez egy koncertre való muzsika. Már nagyon mennék. :)
